24 óra alatt három és fél mázsa halat fogtak a horgászok

A Balástyai Alkotmány Horgászegyesület harmadik alkalommal tartott 24 órás horgászversenyt július 4-én és 5-én reggelig. Csongrád megye egész területéről, sőt még Bács-Kiskun megyéből is jöttek horgászok, mert nyílt nevezéses, meghívásos volt a verseny. A 11 000 forintos nevezési díjba beletartozott a napi háromszori étkezés, amit az egyesület biztosított, és még büfé is üzemelt. Szombaton reggel 6 órakor a gyülekező, a regisztráció és a helyek sorsolása következett, majd 8 órakor megkezdődött a 24 órán át tartó horgászat. A mérlegelő bizottság összesen három alkalommal mérte és jegyezte fel a fogásokat. Ugyanakkor a horgászok a szákból visszaengedték a vízbe a kifogott halakat. A verseny vasárnap reggel 8 órakor ért véget. A mérlegelések összesítésekor kiderült, hogy a 21 csapat 348 000 650 gramm halat fogott. Ezután Sztankovics Miklós, az egyesület elnöke kihirdette az eredményeket.
1. helyezés: 98 510 grammal Péter Gábor és Erdélyi Zsolt (Hal-kan duó)
2. helyezés: 61 270 grammal Péter Szabolcs és Szőlősi Amanda (Mű-team)
3. helyezés: 31 395 grammal Csatordai Roland és Bende László (Lehetetlenek team)

Megjegyzés hozzáfűzése

Megszakítás