Művészeti Ifjúsági Nap ágyúlövéssel

Szó szerint nagy durranással kezdődött a harmadik Művészeti Ifjúsági Nap községünkben. Augusztus 15-én a művelődési házban és környezetében a Vásárhelyi János vezette Balástyai Kézműves Alkotókör szervezésében tartott egész napos, sokszínű program-kavalkádot Ujvári László polgármester nyitotta meg. Utána a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület ágyúlövéssel jelezte, indulhatnak a különböző játékos vetélkedők, továbbá a Kisteleki Rendőrkapitányság kerékpáros ügyességi bemutatója, a Csillagösvény logikai játékai, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi programjai. Közben az önkormányzat munkatársai folyamatosan sütötték a csörögét egy sátor alatt. Az ebéd gulyáságyúban főtt, de volt vegetáriánus menü is. A színpadon a Sövényházi Hagyományőrző Csoport, a kisteleki Globe Vándorok színjátszó társulat, a baksi Cinege tánccsoport, a Fű-Vész Zsonglőrklub műsorát láthatta a közönség. Krasznai Gíta és Krasznai Mohini énekes műsora után táncház volt Gera Mártával meg az Anyám és Nyulam zenekarral. A művelődési ház nagytermében művészeti kiállítást, a konditeremben grafikai kiállítást, az ifjúsági klubban hímzett kézimunkákat nézhettek meg az érdeklődők. A parkban többféle árus kínálta elsősorban kézműves termékeit, és bemutatókat is tartottak néhányan. A gyerekek népijátékot próbálhattak ki. Délután Ujvári László polgármester ünnepélyesen átadta a lakosságnak az új kerti sütögető helyet, ahol baráti társaságok, civil szervezetek közös főzést és sütést tarthatnak, amikor nincs tűzgyújtási tilalom. A polgármester elmondta, hogy a hely kialakítása több felajánlással jött létre, és közfoglalkoztatottak is dolgoztak a kivitelezésénél. A bográcstartót Kordás István kovács készítette. A hely kiválasztásában fontos szempont volt, hogy a parkban van közvilágítás, vízcsap és köztéri kamera felügyeli a területet. Ujvári László kérte a lakosságot, hogy a sütögető használatakor mindenki figyeljen a tűzbiztonságra, és használják minél többen, érezzék jól magukat az itt tartott együttléteken.

A rendezvény a versenyek eredményhirdetésével folytatódott, amit szintén ágyúlövés jelzett. Este a Fű-Vész Zsonglőrklub tűzzsonglőr bemutatójával zárult a nagysikerű Művészeti Ifjúsági Nap, amelynek műsorvezetője Molnár Lilla védőnő volt.

Megjegyzés hozzáfűzése

Megszakítás