A DÉL-ALDÖLDI TÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁKODÁSI TÁRSULÁS FEJLESZTÉSE

Lezárult a „Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás hulladékgazdálkodási rendszerének eszközbeszerzésekkel való fejlesztése” című Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) projekt. A 32 településre kiterjedő, 1,761 milliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló fejlesztés keretében új eszközöket szerzett be a társulás, optimalizálta járatait, és egyedi edényazonosító rendszert vezetett be.

A projektterület a Dél-Alföldi régióban Csongrád megye 30, és Bács-Kiskun megye 2 településére terjed ki, és összesen 266 ezer fős lakosságot érint.

Községünkben a projekt részeként a beruházás összértéke 100 százalékos támogatással, közel

4 600 000 forint plusz áfa, amely segítségével 5 db 5 m3 zárt acélkonténert szerezhet be községünk a közintézmények vegyes hulladékgyűjtéséhez. Továbbá 200 db 60 literes hulladékgyűjtő edény kapunk a lakosság részére a vegyes hulladék begyűjtéséhez, valamint megtörtént a jelenlegi közszolgáltató gyűjtési útvonalai járatoptimalizálása és így a futott kilométer megtakarításának mértéke 10 százalékos.

A 385/2014 Korm. rendelet 2016. 01. 01. napjától életbe lépő rendelkezései szerint az veheti igénybe a 60 literes edényzetet, aki ingatlanát életvitelszerűen egyedül használja és ezt az önkormányzat igazolásával bizonyítja. A pályázatban megnyert edényzeteket az önkormányzat és a közszolgáltató, Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. között történt egyeztetést követően kapják meg az érintett lakosok.

Balástyán ebben projektben nem tervezett az edényazonosító rendszer bevezetése, viszont amennyiben a településünk lakossága igényli, úgy a társuláson keresztül újabb KEOP pályázat kereteken belül lehetőség lesz a megvalósítására a 2017-2019 közötti időszakban.

Ujvári László

polgármester

Sikeres volt a Karácsonyi „Cipősdoboz” akció

A Balástya Községi Önkormányzat Karácsonyi „Cipősdoboz” akciót hirdetett, és azoknak a gyerekeknek gyűjtött ajándékokat, akiknek nem adatik meg, hogy karácsonyra ajándékot kapjanak a szüleiktől. A dobozokat a Teleházban gyűjtötték, és az ajándékokat a gyermekjóléti szolgálat munkatársa, a védőnők, az óvoda és az általános iskola vezetője által javasolt 45 gyerekeknek vitték házhoz az önkormányzat munkatársai. Egy hét gyermekes családnak személyesen vitte el az ajándékokat Ujvári László polgármester és Magyar Mihályné jegyző.

Karácsony Balástyán

Karácsonyra ünnepi díszbe öltözött községünk.

Karácsony-6
« 1 A 6 »

Falukarácsony Balástyán

December 21-én délután a Páduai Szent Antal római katolikus templomban kezdődött a már hagyománnyá vált önkormányzati szervezésű Falukarácsony ünnepség. Ujvári László polgármester ünnepi köszöntője után a Munkácsy Mihály Katolikus Általános Iskola hittanos tanulói egy szeretetről szóló mesét adtak elő, amelyet Jenei Norbert hitoktató írt át mai történetté. Az iskola énekkara pedig Horváth Lívia tanárnő vezetésével karácsonyi dalokkal szerepelt. A Mennyből az angyalt már a közönség is velük együtt énekelte. A polgármester a szép, lélekemelő műsort követően mindenkit invitált a további ünneplésre a művelődési házba. Ott a Bábabokra Néptánc Együttes Szatmári Éva és Kalmár Gergely által vezetett gyerekcsoportja lépett színpadra, majd Ujvári László a Balástyai Újság 20 éves jubileuma alkalmából megköszönte a lap elindítóinak, elődjének, Nagy Sándornak, ma Kistelek város polgármesterének, és Illin Klárának az újság felelős szerkesztőjének, hogy létrehozták az újságot, amelynek kiadása a lakosság tájékoztatása miatt ma ugyanúgy fontos. A polgármester a továbbiakban Balástyáért végzett sok éves kiemelkedő közösségi munkáját ismerte el egy-egy gravírozott üveg emlékplakettel Illin Klárának, Virágh Istvánnak és Kormányosné Boda Zsuzsannának. Közben főtt a vacsora, a 200 adag székelykáposzta, Virágh István főszakács és segítői közreműködésével, amit végül az önkormányzat munkatársai tálaltak, majd forralt borral, forró teával, süteménnyel kínálták mindenkit.

DSC_0010
« 1 A 20 »