Védekezzünk a parlagfű ellen!

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően július elsejétől a hatóságok – belterületen az illetékes jegyző, külterületen a kormányhivatal – megkezdik a parlagfüves területek felderítését. Felhívjuk a földhasználók illetve a tulajdonosok figyelmét, hogy területükön június 30-ig a parlagfű virágbimbójának kialakulását kötelesek megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig (gyakorlatilag az első fagyokig) folyamatosan fenn kell tartani. Amennyiben elmulasztják kötelezettségüket, egyrészt közérdekű védekezést (magyarul kényszer-kaszálást) lehet elrendelni, másrészt a földhasználó növényvédelmi bírsággal sújtható. Tavaly Csongrád megyében 101 esetben összesen 3,4 millió forint bírság kiszabása történt meg.

Amit a parlagfűről tudni kell

A parlagfű (Ambrosia artemisiifolia L.) elleni védekezés az idei évben is rendkívül fontos feladat, hiszen hazánk az egyik legerősebben fertőzött Európai országok közé tarozik.  A gyomnövény mind humán egészségügyi, mind gazdasági hatásainak köszönhetően nagy kockázati tényező. A növény  virágpora súlyos allergiás megbetegedések okozója, a magyar lakosság legalább húsz százaléka szenved a   pollenje által okozott allergiától.  A gyomnövény növénytermesztésre gyakorolt hatása is meghatározó, mivel agresszivitásával elnyomja a kultúrnövényeket, miközben felhasználja a talaj tápanyag- és vízkészletét, ami által jelentős terméskiesést okozhat.

A parlagfűről érdemes tudni, hogy márciustól kezd kelni, és áprilisban a napfény és a talaj 10-20 C-os hőmérséklete hatására már tömegesen csírázik. Nyáron intenzív növekedésnek indul, a porzós és termős virágok július közepétől jelennek meg, és a virágpor szóródása egészen a fagyok beálltáig tart. A mélyebb talajrétegekben fekvő magok évtizedekig nyugalomban vannak, megőrzik az életképességüket és a művelés során a bolygatott talajban csírázásnak indulnak. Lényeges tehát megelőzni a parlagfű virágzását és a magérést, mely káros folyamat kialakulását természetes ellenség hiányában főként mechanikai és kémiai, illetve lehetőség szerint biológiai védekezéssel például kézi gyomlálással, kaszálással, vegyszeres gyomirtással, fűmagvetéssel, talajtakarással, legeltetéssel is megtehetjük. Érdemes többször ellenőrizni a gyomnövénnyel fertőzött területet, a gyökér fölötti szárrészen újabb hajtások jelenhetnek meg, ezért a védekezést célszerű megismételni, a kedvező hatás érdekében talajszinten, a gyökérnyaki résznél a növény szárának elvágásával.

Amit a jogszabályi kötelezettségről tudni kell

A parlagfű elleni fellépés közös érdek, amelynek sikerét a jogszabályok is elősegítik. A védekezés jogszabályi alapját az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló törvény és a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló Kormányrendelet határozza meg. 

A törvény szerint a földhasználó köteles a tárgyév június 30-ig az ingatlanján a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezen állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. 

A törvény értelmében a földhasználónak vagy bejelentett földhasználat hiánya esetén a tulajdonosnak, minden év június 30-ig gondoskodnia kell a megelőzésről. A hatóságok – belterületen az illetékes jegyző, külterületen a kormányhivatal július elsejétől a vegetációs időszak végéig, hatósági ellenőrzés keretében és lakossági bejelentések alapján ellenőrzik a jogszabályi kötelezettség betartását.

A parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztása esetén a hatóság eljárást indít, és közérdekű védekezést rendel el. Amennyiben a földhasználó nem mentesíti önként a területet, kényszerkaszálás végrehajtására kerül sor. A kényszerkaszálás és minden ezzel járó hatósági feladat költsége a mulasztót terheli. A parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztása esetén a kormányhivatal minden esetben növényvédelmi bírságot szab ki, amelynek mértéke 15 ezer forinttól akár ötmillió forintig is terjedhet, attól függően, hogy az adott fertőzött ingatlan külterületen vagy belterületen fekszik, továbbá, hogy mekkora a fertőzött terület nagysága, és a fertőzöttség mértéke. Csongrád megyében a Csongrád Megyei Kormányhivatal járási hivatalai földhivatali osztályainak és a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztály együttműködésével a történik  parlagfűvel fertőzött területek felderítése.

A parlagfüves területről bejelentést lehet tenni Csongrád megye bármely járási hivatalának földhivatali osztályánál, telefonon, vagy írásban. (Elérhetőség: http://www.csmkh.hu/hu/jarasi-hivatalok)

 

A Csongrád megyei parlagfű felderítések 2016 évi eredményei számokban

  • A járási földhivatalok Csongrád megye 326 807 ha-os mezőgazdasági területének 54 százalékán, mintegy 177 990 ha-on végeztek ellenőrzést (felderítést).
  • A felderítések eredményeképpen 101 ellenőrzési jegyzőkönyv felvétele mellett 70,8 ha területen állapították meg a parlagfű elleni védekezés elmaradását.
  • A földi (gépkocsi) felderítés mellett kettő alkalommal augusztus 2-án és 2016. szeptember 6-án lehetőség nyílt légi felderítésre, megközelítőleg 57 000 ha-on Mórahalom, Szeged, Csongrád, és Hódmezővásárhely Járási Hivatalok illetékességi területein.
  • A felderítést a megye illetékességi területén 15 fő végezte, 114 munkanap ráfordítással és mintegy 8 667 km felhasználás mellett.
  • 2016-ban 101 eljárás indult parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztása miatt, amely lefolytatását követően mintegy 4 milló forint növényvédelmi bírság kiszabására került sor. A felderített területeken kényszerkaszálás elvégzésére nem került sor, mivel földhasználók minden esetben önkéntesen elvégezték a parlagfű mentesítést.

 Szeged, 2017. június 16.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata