Most is sokan jártak csodájára a Falunapok kiállításainak

 Ahogy minden évben, ezúttal is sokan voltak kíváncsiak a Falunapok keretében megrendezett Zöldség- és Virágfesztiválra, a programokat kísérő kiállításokra.

Az idén a mezőgazdasági terményeiket összesen 70-en mutatták be, ami kiegészült a öt vágott virágot termelő és egy dísznövénykertész virágaival, illetve a Tölgyesi faiskola növényeivel. A hatalmas összefogással megvalósult bemutatót most is Egriné Sztancs Mária tervezte, a virágkompozíciókat Stiebel Mária kötötte, és nagyon sokan jöttek segíteni a termések elrendezésében. A bölcsődések és az óvodások szintén hozzájárultak bemutatkozójukkal, ötletes dekorációikkal a szép látványhoz. A Falunapok megnyitója napján dr. Nagy István országgyűlési képviselő, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára községünkbe látogatva sok vendégünkhöz hasonlóan szintén elragadtatással beszélt a sportcsarnokban rendezett kiállításról. A vendégkönyvbe írt sorok szerint nemcsak neki tetszett a kiállítás, hanem mindazoknak, akik a vasárnap délutáni záróráig eljöttek megnézni a balástyai gazdák munkájának eredményét. A látogatók mindemellett képzőművészeti alkotásokban, kézimunkákban és a különféle gyűjtemények kiállításában is gyönyörködhettek. Új színfoltja volt az eseménynek a kamrabemutató, amelyhez tizenhárom háziasszony hozott lekvárt, befőttet, ivólevet és savanyúságot, amit a kertjeikben termő gyümölcsökből, zöldségekből készítettek. Régi konyhát és kamrát idéző környezetben láthatták az érdeklődők a kamrapolcra illően kihelyezett üvegeket. Az előcsarnokban meg is kóstolhatták lekvárokat, ami nagy sikert aratott. Egyik férfi vendég az iránt érdeklődött a kóstolás után, hogyan tudna hozzájutni ilyen finom lekvárhoz, amire válaszul valaki viccesen azt válaszolta neki, hogy olyan balástyai asszonyt kell feleségül venni, aki ilyen finom lekvárt tud főzni. A Falunapok főzőversenyének zsűrije is megkóstolta a lekvárokat. A 34 féle közül a legfinomabb eper, birs és mézes szilva-alma lekvárt díjazta. Az előcsarnokban volt még két látni való. Az egyik Fodor István csíkszeredai orvos csodás fotókiállítása, amit a rendezvény ünnepi megnyitója után Farkas Sándor országgyűlési képviselő ajánlott a látogatók figyelmébe, a másik a polgárőrség munkáját bemutató, az Országos Polgárőrszövetség fotóiból készített érdekes képösszeállítás.

DSC_3169 (Másolás)

kép 1 / 122

Megszakítás