A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén 2017. szeptember 21-e és szeptember 28-a között egy közlekedési baleset történt.

2017. szeptember 23-án, a reggeli órákban Kistelek külterületén, az 5411-es úton haladt egy kisteleki lakos az általa vezetett személygépkocsival Ópusztaszer irányából Kistelek irányába. Haladása során egy enyhe balra ívelő útkanyarulatból kiérve járműve sebességét nem jól választotta meg, ennek következtében járműve a jobb oldali füves útpadkára letért. Az ellen kormányzás eredményeként az útra visszatért, de elvesztette uralmát a járműve felett és a jármű bal oldalával egy telefonoszlopnak ütközött, majd az út jobb oldalán az útpadkán állapodott meg. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

2017. szeptember 24-én, a kora délutáni órákban a Kisteleki Rendőrkapitányság járőrei közlekedési ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit Kistelek belterületén, mivel a gépjármű vezetője gépjárművével úgy kanyarodott fel a Gőzmalom utca Kiskunfélegyháza felöli oldaláról, hogy figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező táblát. A kisteleki férfival szemben alkalmazott légalkohol mérés pozitív eredményt mutatott. A gépjármű vezetőjét a Kisteleki Rendőrkapitányságra előállították hiteles légalkohol mérés céljából, melynek eredménye bűncselekményi értéket mutatott. Az intézkedő rendőrök a férfi vezetői engedélyét bevonták, az ittassága miatt büntetőfeljelentést, valamint az elkövetett szabálysértés miatt szabálysértési feljelentés tettek.

A Kisteleki Rendőrkapitányság felhívja a KERÉKPÁRRAL KÖZLEKEDŐK figyelmét a LÁTHATÓSÁG fontosságára,  mellyel a kerékpárosokat érő közlekedési balesetek megelőzhetőek. Különösen igaz ez az őszi időjárás beköszöntével, amikor a fény, látási és az útviszonyok jelentősen megváltoznak a korábbi időszakhoz képest. A Kisteleki Rendőrkapitányság fokozottan ellenőrzi a kerékpárokra vonatkozó láthatósági és világítási szabályok betartását. Kis odafigyeléssel, a kerékpárok megfelelő kivilágításával, súlyos baleseteket lehet elkerülni.

 

 

 

Megszakítás