Hatalmas népünnepély volt az idei balástyai Böllérfesztivál

A régi disznótorok hagyományának felelevenítésével, mai szokásokkal kibővített hatalmas népünnepélyre várta a látogatókat november 10-én és 11-én a Balástya Községi Önkormányzat. Ujvári László polgármester rendezvényértékelőjében kiemelte, hogy a tizenhét Böllérfesztivál közül az idei volt az egyik legeredményesebb, legsikeresebb, a legnagyobb látogatottságú, legtöbb programpontot ajánló rendezvény.

Pénteken a balástyai Big Band zenekar szórakoztatta a Leon Cavallo Lovasklub János vitéz című lovasbemutatójára gyülekező közönséget. Ujvári László polgármester és Kiss József a rendezvény főszervezője ünnepi köszöntője előtt és után Bocfölde önkormányzatának munkatársa és párja, Kámán Noémi és Zubor Péter is színpadra lépett, akik a Kiszöv Senior Táncegyüttes tagjai, és magyarpalatkai valamint kalotaszegi táncokat mutattak be. Közben egyre gyűlt a közönség Dér Heni koncertjére. A várakozókat forró és hideg italok, rétes, lángos, kürtőskalács, cukorkaárus és vidámpark várta. Az önkéntes tűzoltók felügyeletével szalonnát is süthettek, akik a disznótorra akartak hangolódni. Dér Heni két táncosával remek hangulatot varázsolt a térre a nagyszámú közönségnek.

Szombaton reggel hat böllércsapat fente a késeit és várta a disznók szállítását. A Big Band zeneszóval fogadta a közönséget, majd Ujvári László polgármester és Kiss József megnyitotta a Böllérfesztivált, és a fogópálinka elfogyasztása előtt a böllércsapatok képviselőivel és a főzőverseny zsűritagjaival koccintottak. Ezután a Tápióbicskei 1848-as Hagyományőrző Tüzércsapat ágyúlövésével kezdődött a disznóölés. A jószágokat elkábították és kivéreztették, majd a böllércsapatok hozzáláttak a pörzsöléshez. A hazaiakon kívül Balatonakali és Torda testvértelepüléseink böllérei, valamint a Csíkjenőfalváról érkezett közbirtokosság képviselő is szorgoskodtak. Rövid időn belül már a feldolgozott húsokat láthatták az érdeklődők. Sok gyerek vett részt nézőként a rendezvényen. Közülük az általános iskola 7. a és 7. b osztályosai alakítottak kolbásztöltő csapatot. Szüleik segítségével a sátorban a bemutatták a kolbásztöltést, és a kész kolbászokat tárcsán megsütötték, majd jóízűen elfogyasztották. Ugyanebben a sátorban lehetett a húsipari cégek füstöltáruit kóstolni és megvásárolni, de füstölt paprikát, fürjtojást, sajtokat, mézet, grillázst is árultak a termelők, továbbá többféle vásári árus kínálta portékáit. Közben a színpadon először az óvodások disznóvágáshoz illő műsorukkal léptek fel, majd Farkas Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a bölléreket és a vendégeket, valamint a főzőverseny zsűritagjai ismertették a versennyel kapcsolatos tudnivalókat. A rendezvénytéren többféle program fogadta a vendégeket. A veterán járművek kedvelői korabeli ruhákba öltözött sofőröket láthattak, és nagyon sok régi motort, gyönyörű régi autót nézegethettek. Mellette dodzsemezni mehetett minden korosztály, a vidámparkban forgózhattak a gyerekek és volt kosaras forgó bohóccal, egy tűzoltóautóba is ülhettek, a színpadon gyerekszínházi előadást nézhettek. A sportcsarnok előcsarnokában kiállításon mutatták be az általános iskolások a rajzaikat, amelynek témája az alsósoknál a malacos közmondásokhoz és mesékhez, a felsősöknél a böllérnapi hagyományokhoz kapcsolódott. A tordai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nagyon szép műsorral üdvözölte a Böllérfesztiválunkat, amely idősebbeknek és a fiataloknak egyaránt kínált szórakozást. A déli harangszóig megtelt a rendezvénytér a 3+2 zenekar rajongóival. Ekkora tömeget, és a színpad előtt ?csápoló rajongóhadat? régen látott Balástya! A zenekart kétszer hívta vissza a tömeg a színpadra. A rendezvény zárásaként a főző- és süteménykészítő verseny díjait osztották ki. A fődíj visszakerült tavalyi gazdáihoz, ismét a csikjenőfalviak vihették haza.

Az esti bál a Bábabokra Néptáncegyüttes műsorával kezdődött, majd Ujvári László polgármester és Kiss József a báli megnyitójában megköszönte a rendezvény szervezőinek és segítőinek a munkáját. A finom vacsora elfogyasztása után a sztárvendég Kredenc együttes mulattatta a bálozókat. A tombola sorsolását követően a makói Party zeneker még hajnalig húzta a talpalávalót.

Köszönet

Megköszönöm a szervezőknek, segítőknek, önkormányzati dolgozóknak, civil szervezeteknek, magánszemélyeknek, vállalkozóknak a Böllérfesztivál megrendezéséhez, lebonyolításához adott segítségét. Nagyon nagy feladat volt, de a befektetett munka megérte, nagyon sokan itt voltak, jól érezték magukat, és településünk a mások által megfogalmazott, híres vendégszeretetéről ezáltal megint tanúbizonyságot tett.

Ujvári László és Kiss József
polgármester főszervező

Fotók: Illin Klára, Tari József, Gömöriné Kordás Gabriella

A Böllérfesztivál teljes fotósorozata a Balástyai Gémes Eszter Könyvtárban megtalálható, fotók nyomtatása megrendelhető.

A Böllérfesztiválról a megye híreiben:

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/megmutattak_balastyan_hogy_a_disznohus_nem_a_boltban_terem_-_galeria/2538920/

http://promenad.hu/cikk/der-heni-elhozta-a-nyarat-balastyara-183451

http://promenad.hu/cikk/a-kozonseg-es-a-bollerek-nyertek-balastyan-183466

http://promenad.hu/cikk/a-ketnapos-mulatast-mulatassal-vezettek-le-183471

http://promenad.hu/cikk/igy-lattuk-mi-a-balastyai-bollerfesztivalt-183481

 

Megszakítás