Rendőrségi hírek

A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események 2018. február 8-a és február 15-e között

2018. február 8-án, a délutáni órákban Balástya külterületén, az E75-ös számú főút irányából Ópusztaszer irányába közlekedett egy helyi lakos a gépjárművével. Haladása során a bal oldali visszapillantó tükrével, a vele szemből érkező szintén helyi lakos által vezetett gépjármű visszapillantó tükrének érintőlegesen nekiütközött. A baleset során a gépjárművezetők a kellő jobbra tartási kötelezettségüknek nem tettek eleget, ezért következett be az anyagi kárral járó közlekedési baleset.

2018. február 12-én, a déli órákban egy kisteleki lakos bejelentést tett a Kisteleki Rendőrkapitányságra, miszerint Kistelek központjában egy parkolóban az általa megadott rendszámú jármű vezetője érintőlegesen nekiütközött a parkolóban szabályosan parkoló személygépkocsija bal hátuljának, majd a helyszínt elhagyta. Az adatgyűjtés során megállapítást nyert a balesetet okozó kiléte, aki a cselekmény tekintetében a felelősségét elismerte, a részére kiszabott szankciót tudomásul vette.

A Kisteleki Rendőrkapitányság rendőrei ittas vezetőkkel szemben intézkedtek az elmúlt héten, mely során büntetőeljárásokat kezdeményeztek.

2018. február 9-én, a délutáni órákban Kisteleken, a Gőzmalom utcában a Kisteleki Rendőrkapitányság rendőrei intézkedés alá vontak egy személygépkocsival közlekedő kisteleki lakost. A férfivel szemben alkalmazott légalkohol ellenőrzés pozitív értéket mutatott. A Kisteleki Rendőrkapitányságra történt előállítása során a hiteles mérés bűncselekményi értéket mutatott. A befolyásoltság mértékére való tekintettel, a férfival szemben büntetőeljárás indult, vezetői engedélyét bevonták.

2018. február 9-én, az esti órákban Csengele külterületén végrehajtott közlekedésrendészeti ellenőrzés eredményeként, egy csengelei lakossal szemben indult büntetőeljárás, aki segédmotoros kerékpárral közlekedett úgy, hogy a vele szemben alkalmazott hiteles légalkohol mérés bűncselekményi értéket eredményezett.

2018. február 10-én, a koradélutáni órákban Kistelek belterületén vontak a rendőrök intézkedés alá egy kisteleki lakost, aki személygépkocsival közlekedett a Bocskai utcában. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfi alkoholtól befolyásolt állapotban vett részt a közúti közlekedésben. A Kisteleki Rendőrkapitányságra történt előállítása során bűncselekményi értéket eredményezett a hiteles légalkohol mérés, és büntetőeljárás indult ellene.

2018. február 11-én, a délelőtti órákban Csengelén a rendőrök észlelték, hogy egy olyan gépkocsival közlekednek a település belterületén, amely korábban egy kocsma udvarán volt látható. A gépkocsi vezetőjének ellenőrzése során megállapították, hogy a férfi alkoholos befolyásoltság alatt vezette a gépjárművet. A Kisteleki Rendőrkapitányságon mért hiteles légalkohol mérés bűncselekményi értéket eredményezett, így a gépjárművezető ellen büntetőeljárás indult.  

FIGYELEM! INGYENES KERÉKPÁR REGISZTRÁCIÓ!

Ingyenes kerékpár regisztrációs lehetőséget biztosít a Kisteleki Rendőrkapitányság a BIKE SAFE program keretein belül a KISTELEKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG épületében (6760 Kistelek, Petőfi u. 2. sz.) 2018. március 9-én, pénteken 16.00-20.00 óra között.

A regisztrációhoz kérjük hozza magával:

  • kerékpárját,

  • személyazonosító igazolványát,

  • kerékpár tulajdonjogát igazoló iratot, amennyiben van (kerékpáros igazolvány, számla, nyugta, blokk, adásvételi szerződés, garancia jegy, e-számla).

Sejben Győző

rendőr százados, közrendvédelmi alosztályvezető helyettes

Megszakítás