Az idén is díjazták Böröcz Pál lipicai lovát

 Ismét volt balástyai résztvevője a Hódmezővásárhelyen rendezett XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napoknak. Böröcz Pál három lipicai lovát vitte kiállítani: a 2013-ban az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron aranyérmes, Favory törzsbe tartozó fedező mént, Laskát, a Siglavy Capriola törzsbe tartozó, törzskönyvezett kancát, Orsolyát és ugyanebbe a törzsbe tartozó Büszke nevű, 2005-ös születésű, herélt lipicai lovát.

Laska ezen a kiállításon csak bemutatkozott, mint tenyészmén, mivel már elérte az országosan legmagasabb eredményt. Az Orsolya nevű deres kanca 2015-ben az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron ezüst érmet kapott, 2016-ban a hódmezővásárhelyi XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon aranyérmes lett, és tavaly megőrizte az első helyezését. Orsolyát az idén megelőzte a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság két lipicai lova, így a harmadik díjat kapta.

Büszke a rendezvényen a hintó elé volt befogva Laskával együtt, mivel Böröcz Pál meghívást kapott különlegesen szép hintójával a kiállítás díszvendégei szállításához.

Megszakítás