A művészeti iskolások évzáró hangversenyt tartottak a művelődési házban

Május 25-én a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola balástyai növendékei évzáró hangversenyt tartottak a művelődési házban. Mivel a Kistelek Városi Önkormányzat egy pályázaton támogatást nyert a Művészeti Iskola épületének felújítására, a munkálatok miatt az iskola vezetősége úgy döntött, hogy idén különböző szereplések lesznek az év végi hangszeres vizsga helyett. Ilyen volt május 12-én a kisteleki növendékek számára a művészeti iskola Majálisa, majd a balástyai szereplés.

Horváth Lívia zenetanár bevezető szavai után Ujvári László polgármester köszöntötte a fellépő gyerekeket és hozzátartozóikat. Elmondta, hogy egy koncertzongora került családi örökségként a településre, melyet az önkormányzat felújíttatott és a művészeti iskola tanulói gyakorolhatnak rajta, valamint a hangszeres bemutatóra a művelődési ház színpadára állították.

A 2017/18-as tanévtől hegedűn is tanulhattak játszani a gyerekek a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola balástyai telephelyén, így a hangverseny újdonsága volt, hogy ezt a tudásukat is bemutatták Truczka Ágnes tanárnő növendékei: Maschnouk Csilla, Rézműves Mária, Paragi Nándor, Csuka András, Pápai Armand, Darabont Annamária és Komáromi Attila. Műsorukon – mint minden kezdő hangszeres esetében – gyermekdalok, népdalok szerepeltek, de felcsendültek szemelvények a klasszikus zene tárházából is, zongorakísérettel. A hegedű tanszakon tanulók közül Darabont Annamária és Komáromi Attila május 11-én a szegedi Triola elnevezésű versenyen is részt vettek, mindketten ezüst minősítést érdemeltek ki.

Pete Réka Bereniké, a fafúvós hangszerek tanárának tanítványai, Ruskó Szilvána és Farkas Miranda furulyajátékukat mutatták be a közönségnek, fuvolán Bíró Lotti, Kocsis Csenge, Rogoz Henrietta, Nagynemes Laura, Nagy Sára és Répa-Antal Hanna adtak elő egy-egy komolyzenei darabot zongora közreműködésével. Henriettát nővére, Rogoz Adrienn kísérte zongorán, ami különleges teljesítménynek számít, hiszen a gyermekeket felnőtt szokta kísérni. Együttesként is felléptek a fuvolisták, Pethő Zsolt zenéjét, A nagy ho-ho-horgász című mesefilm betétdalát mutatták be.

Gitármuzsikában is része volt a közönségnek, Olajos Zsófia Valéria, Bíró Lili, Grósz Anna Boróka és Grósz András Balázs játszottak ezen a hangszeren.

Rézfúvós hangszereken szintén lehet tanulni Balástyán, jelenleg ezek előképzése folyik, így furulyán Magyari András zenetanár tanítványai, Dregichi Bettina és Gabor Sorin, valamint Dakó Lajos zenetanár tanítványai, Virágh Zsófi és Tóth-Sári Nándor játszottak.

A legnépesebb a zongora tanszak volt. A kezdők itt is gyermekdalokat, népdalfeldolgozásokat adtak elő, majd egyre igényesebb darabok következtek. Színpadra lépett Szél Zalán, Bárkányi Ramóna, Szanka Míra, Kovács Csenge, Kiss Petra Noémi, Sári Dorina, Palotás Réka Hanna, Turi Laura Lili, Balogh Edit Nóra, Horváth-Zsikó Mária és Rogoz Adrienn. Felkészítő tanáruk Horváth Lívia zenetanár, és a hangversenyen ő kísérte zongorán a hegedűn és fúvós hangszereken játszó gyerekek bemutatóit is.

DSC_0014 (Másolás)