A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

2018. június 1-én, a déli órákban Balástya belterületén közlekedett egy balástyai lakos személygépkocsival, mely során a Hunyadi utcában balra nagy ívben kezdte meg a lekanyarodását annak ellenére, hogy vele szemben egyenesen haladva közlekedett egy másik személygépkocsi. A manőver során a két gépkocsi összeütközött, személyi sérülés nem történt.

2018. május 29-én, az esti órákban mozgó ellenőrzést hajtottak végre a Kisteleki Rendőrkapitányság közterületi szolgálatot ellátó rendőrei, mely során, Balástya belterületén észlelték, hogy a Széchenyi utcában egy szürke személyautó Dóc irányából megállás nélkül nagy sebességgel áthajt az E75-ös főúton Forráskút irányába úgy, hogy a jármű egyik hátsó világítása sem működött. A jármű vezetőjét Balástya külterületén tudták intézkedés alá vonni, mely során megállapítást nyert, hogy a gépkocsi vezetője ittas állapotban van. A Kisteleki Rendőrkapitányságra történő előállítását követően a hiteles légalkohol mérés bűncselekményi értéket mutatott, ami alapján vele szemben büntetőeljárás indult ittas vezetés miatt.

 

Gyorsított bíróság elé állítással, egy nap leforgása alatt zárta le az eredményes nyomozást a Kisteleki Rendőrkapitányság egy zákányszéki férfival szemben indított büntetőeljárásban, melyet egyedi azonosítójel meghamisítása miatt kezdeményezett. A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. június 4-én, az esti órákban Kistelek külterületén, az 5411-es számú mellékúton úgy vett részt a közúti közlekedésben a tehergépkocsiból és a hozzákapcsolt vontatmányból álló járműszerelvénnyel, hogy a vontatmány eredeti hatósági jelzését eltávolította és helyette egy másik vontatmányra kiadott forgalmi rendszámot helyezett fel, ezáltal meghamisítva annak egyedi azonosító jelét.

A Kisteleki Rendőrkapitányság, büntetőeljárást indított szabálysértési értékre, helyiséghez tartozó bekerített helyre, megtévesztéssel, a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik 2018. május 30-án, a délutáni órákban egy Pusztaszer Munkástelepen lévő ingatlanba a záratlan utcai kapun, és az épület záratlan bejárati ajtaján keresztül bejutottak az épületbe, majd az emeleten lévő hűtőszekrény tetejéről készpénzt tulajdonítottak el. Az ügyben folytatott nyomozás során kiderült, hogy a bűncselekményt három szegedi férfi követte el, akik a gyanúsított kihallgatásuk során a bűncselekmény elkövetését elismerték. A Kisteleki Rendőrkapitányság 2018. június 5-én az ügyet a gyanúsítottak ellen szóló vádemelési javaslattal a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség részére megküldte.

FIGYELEM! INGYENES KERÉKPÁR REGSZTRÁCIÓ!

Ingyenes kerékpár regisztrációs lehetőséget biztosít a Kisteleki Rendőrkapitányság a BIKE SAFE program keretein belül a KISTELEKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG épületében (6760 Kistelek, Petőfi u. 2. sz.) 2018. június 8-án, pénteken 14.00-18.00 óra között.

A regisztrációhoz kérjük hozza magával:

  • kerékpárját,
  • személyazonosító igazolványát,
  • kerékpár tulajdonjogát igazoló iratot, amennyiben van (kerékpáros igazolvány, számla, nyugta, blokk, adásvételi szerződés, garancia jegy, e-számla).

                                                                                        

                                                                                             Sejben Győző rendőr százados,                                                                              közrendvédelmi alosztályvezető helyettes

 

 

Megszakítás