A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

2018. június 19-én, a délelőtti órákban az 5411-es útról személyi sérüléses közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. A helyszínen rögzített adatok alapján a rendőrök megállapítoták, hogy egy szegedi lakos személygépkocsival közlekedett Csengele külterületén az 5411-es számú úton Kömpöc irányából Kistelek irányába, és az 5421-es számú út kereszteződésénél balra, nagy ívben kívánt kanyarodni Csengele irányába. Az irányváltoztatás során nem vette észre a vele szemben Kistelek irányából érkező motorkerékpárt, melynek vezetője vészfékezett, de ennek ellenére az ütközést elkerülni nem tudta, a  motorkerékpár elejével a kanyarodó gépkocsi jobb elejének ütközött. A baleset során a motorkerékpáros 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

  1. június 16-án, a kora délutáni órákban Balástya külterületén, az 5422-es úton a Kisteleki Rendőrkapitányság közterületi szolgálatot ellátó rendőrei közrendvédelmi ellenőrzés céljából vontak intézkedés alá egy külföldi személyt. Az igazoltatás során megállapították, hogy a férfi nem tartotta magánál fényképes igazolványát, illetve a nevén kívül más személyes adatát nem adta meg. Az intézkedő rendőrök a férfit személyazonosságának megállapításához előállították a Kisteleki Rendőrkapitányságra, ahol megállapították, hogy bűncselekmény elkövetése miatt nemzetközi körözés van elrendelve ellene előzetes letartóztatás és kiadatás miatt. A Kisteleki Rendőrkapitányság rendőrei a férfit átkísérték Budapestre az illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszék elé, ahol a férfi kiadatási őrizetét elrendelték.

FIGYELEM! INGYENES KERÉKPÁR REGSZTRÁCIÓ!

Ingyenes kerékpár regisztrációs lehetőséget biztosít a Kisteleki Rendőrkapitányság a BIKE SAFE program keretein belül a KISTELEKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG épületében (6760 Kistelek, Petőfi u. 2. sz.) 2018. július 6-án, pénteken 15.00-19.00 óra között.

A regisztrációhoz kérjük hozza magával:

  • kerékpárját,
  • személyazonosító igazolványát,
  • kerékpár tulajdonjogát igazoló iratot, amennyiben van (kerékpáros igazolvány, számla, nyugta, blokk, adásvételi szerződés, garancia jegy, e-számla).

                                                                                        

                                                                                      Sejben Győző rendőr százados,                                                                             közrendvédelmi alosztályvezető helyettes

Megszakítás