Az Állatsimogatóba látogattak a forráskúti nyári napközisek

Július 18-án, a forráskúti művelődési ház 4 és 8 éves korosztályú nyári táboros csoportja látogatott el Illés-Vizsnyicai Borbála művelődési ház vezetővel és több kísérővel az Állatsimogatóba.

Harmadik éve szerveznek gyerekeknek nyári táborokat, és korábban a szegedi Vadasparkba kirándultak, ahol szintén lehetett állatokat simogatni, de az idén az interneten megtalálták a balástyai Állatsimogatót, és úgy gondolták, mivel a gyerekek mindig az állatsimogatást szerették a legjobban, eljönnek szomszédolni. A délelőtti látogatás alatt megnézték az állatokat, a Népi Emlékgyűjteményt, majd ügyességi játékokkal, vetélkedővel, kézműves foglalkozással, és fánkkal, bodzaszörppel várták őket az önkormányzat munkatársai.

Fotók: Illin Klára és Sutka Ágnes

 

 

Megszakítás