A Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén történt események

2018. szeptember 1-jén, a délutáni órákban Kistelek külterületén haladt az 5421-es út irányából a Kisteleki Szőlők vasútállomás irányába egy csengelei lakos személygépkocsival, amikor egy Kisteleki tanya előtti útszakaszhoz érve észlelte, hogy neki balról eső földútról a fák takarásából a műútra jobbra kíván felkanyarodni egy tehergépkocsi. Az elkerülési manőver ellenére a gépjárművek érintőlegesen ütköztek. A baleset során a személygépkocsi bal hátsó utasa, aki biztonsági övét nem használta, nyolc napon túl gyógyuló repesztett homloksérülést és orrcsont törést szenvedett.

2018. szeptember 2-án, a reggeli órákban egy szegedi lakos a 4519-es számú úton közlekedett versenyzésre kialakított kerékpárral, sisakot viselve, Szeged irányából Ópusztaszer irányába.
A kerékpár hajtása során hirtelen elszakadt a hajtást biztosító lánc, melynek következtében a járművet vezető személy elvesztette az egyensúlyát és a járművel az aszfaltos úttesten elesett. Az esés következtében a járművezető arcsérülést illetve a végtagjain csúszástól származó hámsérüléseket szenvedett.

2018. szeptember 3-án, a délutáni órákban egy baksi lakos elektromos kerékpárral, elektromos meghajtású üzemmódban közlekedett Baks belterületén a Vörösmarty utca irányából a Május 1. utca irányába. Haladása során sebességének nem megfelelő megválasztása miatt az általa hajtott jármű megcsellent, mely során a jármű lehaladt az úttestről, majd a kerékpár jobb oldalára dőlve az úttest jobb szélén húzódó gyalogjárdán állapodott meg. Az eset során a lakos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos fejsérülést szenvedett.

FIGYELEM! INGYENES KERÉKPÁR REGSZTRÁCIÓ!
Ingyenes kerékpár regisztrációs lehetőséget biztosít a Kisteleki Rendőrkapitányság a BIKE SAFE program keretein belül a KISTELEKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG épületében (6760 Kistelek, Petőfi u. 2. sz.) 2018. szeptember 28-án, pénteken 15.00-19.00 óra között.
A regisztrációhoz kérjük hozza magával:
– kerékpárját,
– személyazonosító igazolványát,
– kerékpár tulajdonjogát igazoló iratot, amennyiben van (kerékpáros igazolvány, számla, nyugta, blokk, adásvételi szerződés, garancia jegy, e-számla).

Sejben Győző rendőr százados,

közrendvédelmi alosztályvezető helyettes