Balástyán ülésezett a Csongrád Megyei Közgyűlés

Szeptember 7-én, a Vadásztanya vendéglőben tartotta soron következő ülését a Csongrád Megyei Közgyűlés. Kakas Béla elnök elmondta, már hagyománnyá vált, hogy a karácsonyi közgyűlésen kívüli üléseket a megye településein tartják. Az éves munkatervük szerint haladnak, a napirendi pontokat a bizottságok a szokásos módon előkészítik, és azokat tárgyalják. Egyúttal megismerik a települések életét, ilyenkor mindig közelebb kerülnek az ott élők problémáihoz, életszerűbben kapják meg az információkat. A vendéglátó polgármestert megkérik, mondja el az aktuális kihívásokat, gondokat, eredményeket, majd egy családias ebéddel zárul az összejövetel. A balástyai ülés főbb témáiról a közgyűlés megkezdése előtt Kakas Béla úgy fogalmazott: „A fél éves költségvetési beszámoló, a szokásos rendeletmódosítások, valamint a megyei önkormányzat tulajdonában lévő alapítványok és cégek beszámolói lesznek napirenden. Zárt ülésen tárgyaljuk az ópusztaszeri Feszty-körkép Alapítvány kuratóriumi és felügyelő bizottsági tagjainak jelölését, új jelölteket javasolunk a Tiszatáj Alapítvány kuratóriumába, továbbá a napi feladatokról szólnak a napirendi pontok. A Területi Operatív Program végrehajtása a legfontosabb feladata a megyének, és már célegyenesben vagyunk. A mai közgyűlésen is két pályázat ügyében hozunk határozatot. Már csak három marad, ami azért fontos, mert a megye 58 településének több mint 300 projektje túl van a bírálati szakaszon, és a településeken megtörténtek a közbeszerzési eljárások, folynak a kivitelezések.”

A közgyűlés első napirendi pontjában Ujvári László polgármester köszöntötte a közgyűlés tagjait, és elmondta, örömmel veszi, hogy a megyei közgyűlés községünkben tartja soron következő ülését, ami megtiszteltetés Balástyának. Ezután néhány percben bemutatta a települést, a rendezvénynek helyet adó Vadásztanya vendéglőt. Beszámolt az elmúlt néhány év településfejlesztési eredményeiről, a TOP-projektekről, amelyek a megyei közgyűlés hatáskörébe tartoznak. Említtette például a csapadékcsatorna és a kerékpárút építését, az Idősek Nappali Otthona felújítását, valamint a termál-beruházás jelenlegi állásáról, illetve a piaccsarnok-beruházásról, az ipari övezetünk infrastruktúra fejlesztéséről is beszélt.

Megszakítás