Az Idősek Világnapján köszöntötte az önkormányzat a szépkorúakat

Október 28-án az Idősek Világnapja alkalmából a művelődési házban rendezett ünnepséget a Balástya Községi Önkormányzat, amelyre meghívta községünk szépkorú lakosságát. Fodor Tamás művelődésszervező üdvözlő szavait követően Ujvári László polgármester köszöntötte az ünnepelteket. Beszédében kiemelte, hogy a fiatalabb generációnak fontos felismernie, hogy amit az életben elértünk, azt nemcsak önmagunknak, hanem szüleinknek, nagyszüleinknek is köszönhetjük, akik mindig mellettünk álltak és állnak, ha támogatásra, jó szóra van szükség. Úgy fogalmazott, munkánkat az elődök eredményeire építve végezzük, és a mi életünk is akkor tekinthető értékesnek, ha az idő előrehaladtával saját utódainknak értékesebb világot, példát tudunk adni. Mint mondta, mindennapi munkánkból, az elődök nyújtotta mintából meríthetünk hitet, erőt, bátorságot. A polgármester azt is összegezte, hogy Balástyán mit tesz az önkormányzat az idős, segítségre rászoruló lakosságért. A többi között megemlítette a tanyagondnoki szolgálatot, a házi segítségnyújtást, a támogató szolgálat munkáját, a jelzőrendszeres segítségnyújtást, az idősek nappali ellátását szolgáló intézményt, a karácsony előtti önkormányzati ajándékcsomagot, a nyugdíjas klub működésének támogatását, amelyek az önkormányzat részéről mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az odafigyelést, a gondoskodást, a nagyrabecsülést kifejezzék. Weisz Zoltánné, az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub vezetője az idősek nevében megköszönte, hogy az önkormányzat fontosnak tartja az idősek megbecsülését. Röviden ismertette, milyen módon kapcsolódik a nyugdíjas klub a közélet eseményeihez. Megemlítette, várják a klub foglalkozásaira mindazokat, akik szeretnének egy jó közösséghez tartozni. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszülőknek, dédszülőknek fontos szerepe van a családban, a megélt évek tapasztalatával szeretetet és nyugalmat kell sugározni a fiatalokra. A klubvezető Böjte Csaba, Erdélyben élő ferences rendi szerzetes szavait idézte mondandója zárásaként: „Merjünk időt adni a létünknek, és hosszasan nézni, ahogy a gyermekek felnőnek, hogy ők is gyermeket vállalnak, és már mint nagyszülő, megérezni a létnek a maga szépségét.”
Az ünnepségen Kónya Krisztina és Szélpál Szilveszter, a Szegedi Nemzeti Színház művészei operett dalokat, régi slágereket énekeltek, majd Csányi Attila zenéje szórakoztatta a közönséget. Az önkormányzat munkatársai süteménnyel, teával, kávéval kínáltak mindenkit.

Megszakítás