Május elsején hatvanharmadik éve van zenés ébresztő községünkben

Hatvanhárom évvel ezelőtt úttörő zenekar ébresztette a balástyaiakat május elsején, és Berkes Antal tíz éves gyerekként vett részt az akkori zenélésben. Ezt a hagyományt máig tartva évek óta Toncsi vezetésével gyűlnek össze a zenészek ébresztőt tartani. Az idén a balástyaiak közül Tari József, Bárkányi József, Bozsó Gábor, Ördögh János, továbbá Csongrád megye településeiről Bodnár Ferenc és Virágh Béla Pusztaszerről, Kovács Gábor Bordányból, Rokolya László Szankról, Sztarek Sándor Ruzsáról, Tutó Dénes Tömörkényből, Túri Mihály Kistelekről és Vas Géza Forráskútról jött muzsikálni. Kora reggel, 6 órakor Ujvári László polgármester munkatársaival együtt a polgármesteri hivatal előtt fogadta az alkalmi zenekart. Az első zeneszám eljátszása után Sári János platós autójával, Májusfával, zeneszóval indultak a falu utcáin. Több helyen ételekkel és italokkal fogadták őket. A Sajtkukacparknál is megálltak rövid zenei bemutatóra. Ott délelőtt 10 órakor kezdődött a Majális, és sport meg kézműves programokkal várták az érdeklődőket. Közben néhány baráti társaság főzött. A napsütéses időben délutánig tartott a játék és a beszélgetés.