Megkezdődött az óvodai tornaszoba építése

A Belügyminisztériumtól tornaszoba létesítésére 15 millió forint egyszeri, vissza nem térítendő támogatást nyert Balástya. A sportcsarnok mellett, az általános iskola lebontott udvari raktárának helyére épül az új tornaszoba.

Elkészült az alap és a talpkoszorú, ami a szigetelés síkjában van. A pillérek beállítása folyik, amelyek az egész épületszerkezetet merevítik, mivel a tornaszoba részen csak tetőtér burkolat van, nincs födém. Az épületnek két bejárata lesz. Egyik az óvodai testnevelés foglalkozások miatt az iskola udvara felöl, a másik a rendezvénytér oldaláról, hogy a rendezvények alkalmával is lehessen használni. A tornaszobához még kiszolgáló helyiségek, öltözők és vizesblokkok kapcsolódnak. Az épülethez a sportcsarnok felöli részen, öt oszlopon álló nyitott tetővel ellátott rész csatlakozik, és mindezzel egy olyan intézményrésszé válik, ami rendezvényeken akár színpadi háttér kiszolgáló funkciót is elláthat. A beruházás a tervek szerint a festés kivételével szeptember elejére elkészül, de a pályázat szerint a befejezési határidő 2015. december 31-e.

Búcsúi forgatag

Ebben az évben kevesebben látogattak el a Vadásztanya Vendéglő körüli területen tartott búcsúi kirakodó vásárba és a forgózni. Pedig a Lunapark és a Horváth Vidámpark többféle, kisebbeknek és fiataloknak való forgóval települt ki a térre. Késő délután volt nagyobb tömeg, és este a tűzijáték előtt és után nőtt a forgalom.

Az eseményről képek a GALÉRIA/FOTÓK menüben láthatóak.

A négy ifjúsági szállásegység ünnepélyes átadása

Az önkormányzat a régi óvodát alakíttatta át a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok pályázatának 100 százalékos, 28,5 millió forint támogatásával ifjúsági szálláshellyé, amely valamikor régen az apácák, a szegedi Iskolanővérek felsőtanyai nyaralója volt. Az elmúlt évtizedek során nagyon rossz műszaki állapotba került az ingatlan, ezért az óvoda új helyre költözött, így a feladatot veszett épület évekig üresen állt. A polgármester elmondta, hogy a mostani beruházással új funkciót kapott a ház, így a településünkre, akár a testvértelepüléseinkről ide látogató vendégeinknek tudunk szálláslehetőséget biztosítani és nyári ifjúsági táboroztatás céljára használni. A pályázatnak nem volt része a bútorok beszerzése, amit majd az önkormányzat saját költségvetésből vásárol meg. Az új középületünk összesen 30 fő befogadására alkalmas, B kategóriás ifjúsági szálláshely.    

Az ünnepségen Ujvári László beszámolt a készségfejlesztő termek beruházásának befejezéséről és az új intézmény funkciójáról. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által meghirdetett Darányi Ignác Terv programjának keretében, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének 100 százalékos, bruttó 14 799 13 forint pályázati támogatását nyerte el szintén a Balástyáért Közalapítvány. A belterület szélén, a Tanya 38. szám alatti, a Balástya Községi Önkormányzat tulajdonában levő volt italpalackozó üzem épületében a pályázat segítségével készségfejlesztő termek, egy oktató terem és egy bemutató terem valamint vizesblokk készült el. Ebben az intézményben iskolán kívüli készségek fejlesztése történik majd gyermekek számára, kézművesség, alkotótáborok népi játékokkal, helytörténeti kiállítások bemutatása. A polgármester azt mondta, hogy aki ezt az épületet kívülről meglátja, kicsit felemásnak érzi ezt a helyzetet, mert lát egy felújított épületrészt, és van egy szárny, ami nincs felújítva. Ennek az az oka, hogy a pályázat lehetősége alapján, csak erre az egyik részre lehetett támogatást szerezni. A felújítandó szárnyban egy lakás van teljesen külön bejárattal, amelynek a fejlesztése még nem valósult meg. 

A beruházások ismertetése után Ujvári László polgármester megköszönte mindkét projektben közreműködők lelkiismeretes munkáját, amivel szinte csodát tettek az épületekkel: a pályázatíró Péterné Bárkányi Tímeának, a tervezést és az építési engedélyeztetést végző Márkus Rudolfnak, a kivitelező a cég vezetőjének, Sári János építési vállalkozónak és munkatársainak, valamint a közbeszerzési szakértőnek és a műszaki ellenőrnek. Továbbá a Balástyáért Közalapítványnak is köszönetet mondott a partnerségért, amivel lehetővé vált a bruttó 100 százalékos támogatások elérése.  

A közös imát követően Forgó Miklós plébános megszentelte az épületet. Az ünnepség végén a megjelenteket a Balástya Községi Önkormányzat munkatársai kemencében sült apró kalácsokkal és üdítővel kínálták.

Utazás előtt gondoljon a szükséges védőoltásokra! – Szegeden is működik nemzetközi oltóhely

Az egész évben várva várt, gondosan kiválasztott nyaralást könnyen kellemetlen élménnyé változtathatja egy olyan betegség, amelyet kis előrelátással akár meg is előzhetett volna. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya működteti az ország egyik Nemzetközi oltóhelyét, ahol készséggel adnak tájékoztatást arról, milyen védőoltások, gyógyszerek kötelezőek illetve ajánlottak az utazás célpontjaként kiválasztott országban.

Az egész évben várva várt, gondosan kiválasztott nyaralást könnyen kellemetlen élménnyé változtathatja egy olyan betegség, amelyet kis előrelátással akár meg is előzhetett volna. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya működteti az ország egyik Nemzetközi oltóhelyét, ahol készséggel adnak tájékoztatást arról, milyen védőoltások, gyógyszerek kötelezőek illetve ajánlottak az utazás célpontjaként kiválasztott országban.

Az országok járványügyi helyzete alapján az Egészségügyi Világszervezet (WHO) évente jelenteti meg az International Travel and Health kézikönyvet, mely a fertőző betegségekkel, illetve az utazásokkal kapcsolatos, kötelezően előírt és ajánlott védőoltásokat területenként részletezi. Mediterrán, vagy távoli egzotikus országokba egyre többen jutnak el az év szinte bármely időszakában.  A legtöbb egzotikus úti cél a fejlődő világ országaiban helyezkedik el, ahol az utazók az Európában megszokottól eltérő egészségügyi környezettel találkoznak. A vízrendszer fertőtlenítésének, a csatornahálózat hiánya számos megbetegedés kiindulópontja lehet, a trópusi rovarok számos fertőzést adhatnak át. Ha Ön is tervez a jövőben olyan utazást, ami előtt időben érdemes tájékozódni a helyi higiénés viszonyokról, fertőzés veszélyekről és megfelelő gyógyszerekkel, oltásokkal felkészül erre, az élményeit nem ronthatják el fertőzések, betegségek.

Tapasztalt járványügyi szakembereink szerint az utazás előtt 1 hónappal mindenképpen célszerű felvenni a kapcsolatot oltóhelyünkkel, ahol az utazókat ellátják a szükséges információkkal és személyre szóló oltási tervet készítenek szükség esetén.
Teljesség nélkül az alábbi megbetegedések ellen elérhető oltóanyag: Diftéria (torokgyík), Hepatitis A, Hepatitis B, Kullancs-encephalitis (kullancs terjesztette agyvelőgyulladás), Malária (tabletta formájában), Meningococcus Meningitis (Járványos agyhártyagyulladás), Poliomyelitis (járványos gyermekbénulás), Rabies (veszettség), Sárgaláz, Tetanusz, Hastífusz.

A Nemzetközi Oltóhely helyszíne:
Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály,
6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.

Rendelési idő:
minden kedden 12-től 15 óra 30 –ig.
Bejelentkezés és érdeklődés az alábbi telefonszámokon:
(+36) 62/592 555, valamint (+36) 62/592 141 és (+36) 62/592 138

Az utazási védőoltás több évre vagy akár egy életre védettséget nyújtó megoldást jelent, és gondtalanul nyaralhat.

Szeged, 2015. június 15.

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE MicrosoftInternetExplorer4

A Nemzetközi Oltóhely helyszíne:

Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály,

6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.

Emlékezés Paduai Szent Antalra a szentmisén

Június 14-én, községünk védőszentjének ünnepén Tapolcsányi Emmánuel tordai plébános tartotta a szentmisét, amelynek tanító részében a hivatásokról beszélt, és Paduai Szent Antal életútjára, 47 csodatételére emlékeztetett. Paduai Szent Antal a többi között az elveszett tárgyak, az idősek valamint a szegények védőszentje, ezért az utóbbi miatt a katolikus templomokban a szobra előtt található Szent Antal-persely a rászorulók számára felajánlott adományok gyűjtésére szolgál. A plébános emlékeztetett, hogy a védőszent mindenért és mindenkiért imádkozott. „Valljuk meg őszintén, hogy a mai kor embere szinte csak a kérő imádságot ismeri. Csak akkor imádkozunk az Istenhez, az Úrhoz, ha esetleg bajban vagyunk. De tudjuk, mindez nem helyes, mert naponta kötelességünk lenne hálát adni Istennek a kapott kegyelmekért, a lelki javakért. Lehet, hogy nem minden a mi terveink szerint alakul, de akkor sem vonatkoztathatjuk el magunktól a hálaadó imádságot. Számunkra minden egyes nap Isten részéről egy lehetőség, egy ajándék, mert ismét felvirradt ránk a nap, ismét lehetőségek tárulnak elénk. Az életünket nem azért kaptuk, hogy üresen elpazaroljuk, hanem változtassuk, tartalommal töltsük meg, és ezeket a lelki javakat más javára is fordítani tudjuk, ahogy azt Szent Antal is tette. Általa sokan közelebb tudtak Istenhez kerülni. Szent Antal példája arra hívja fel figyelmünket, hogy az ember a szeretetre hivatott, amely által mindnyájunknak ez közös hivatása. Legyen az érdeklődési körünk vagy a földi hivatásunk akár eltérő, de Isten minden egyes embert, bennünket is megszólít, tőlünk is kér valamit. A magam személyes példájából tudom, hogy gyakran elgondolkodom az életemen, a hivatásomon, illetve azon, mit is jelent számomra az, hogy hivatás, vagy az, hogy a Teremtő Atya, az Isten tőlem is kér vagy vár valamit. A válasz természetesen számomra nem más, mint Isten részéről hívás, részemről pedig válasz. Itt nem valami, hanem valakik, tehát személyek szerepelnek, Isten és ember között. Az Isten és én. Senki más. Van valaki, aki hív és van valaki, aki válaszol. Ez mindannyiunk életében így van. Valahogy így kell ezt érteni. Mint egyféle párbeszéd a lélek által, az imádság által. Emlékezzünk csak vissza Urunk Jézus Krisztus szavaira, mikor azt mondta tanításában, hogy ő nem azért jött, az emberek közé, nem azért jött a Földre, hogy neki szolgáljunk, hanem azért, hogy ő szolgáljon másoknak, szabadulást hozzon a foglyoknak, a vakoknak látást, és mindenkit az üdvösségre vezessen. Ez nagyon szépen meglátszott Szent Antal életében is. Különben, ha nem így lenne, akkor biztosan nem történt volna meg az a számos csoda sem. Először is ő szolgálattal válaszolt az Istennek, főleg az Igehirdetés terén, mert egyháztanító volt, és igen hatékonyan, eredményesen, mert a kicsiben is hű tudott maradni, a kicsit is becsülni tudta. Nem feledhetjük el, hogy Isten műveinek, alkotásainak az elbeszélése, az Evangélium, az Örömhír továbbadása nemcsak az egyház, az egyes emberek, a papok feladata, hanem mindannyiunké. És aki sokat kapott, attól sokat kérnek, aki keveset, attól keveset kérnek. Kérjük Szent Antal közbenjárását, hogy lélekben vezessen bennünket is Isten közelébe, hogy mi is Isten hűséges és igaz tanítói legyünk a világ előtt, ha nem is az Evangélium továbbadásában, nem is az Igehirdetésben, akkor legalább a felebaráti szolgálatban mások javáért. Mutassuk meg, hogy mi nem ebből a világból valók vagyunk, és ha ez így van, akkor nem is a világnak, nem is az embereknek kell megfelelni, hanem Istennek. A világ a mulandó javakat, dolgokat adja vagy nyújtja nekünk, az Isten pedig a maradandót, az Örök élet javait. Szent Antal is ezt megértette, ezt tette az életében. A kérdés azonban az, hogy mi melyiket választjuk, melyik mögé állunk. Szent Antal példájából látjuk, hogy érdemes Istenért élni, Istennek válaszolni, és a nevében áldozatokat hozni, mert ez az egyetlen és tökéletes áldozat mely értelmet és célokat hoz az életünknek.”                   
Ezután a szentmise a szokásos liturgia szerint folytatódott, és körmenettel zárult.

Paduai Szent Antal élete

Paduai Szent Antal (Wikipedia)